Henn Mari – Mari Dorottya

Kern Pál – Sipos László Márk

Szinopszis:

Kern Pált, az első világháborúban fejbelőtt katonát 1915-ben éri a sérülés: túléli, de kizökken az időből – haláláig, 1943-ig nem tud elaludni. 28 év ébrenlét. Az előadás második felesége, Henn Mari nézőpontján keresztül meséli el ezt a történetet. Ami eleinte vonzó különösség – a határtalan ébrenlét, az éjszakai élet szabadsága, a kávéházak, a mulatók, a kóborlások – lassan felőrli a kapcsolatot. Mari beleszeret abba az intenzitásba, amit Kern jelent, de egyre inkább egy olyan világban találja magát, ahol a hiány, a várakozás és a bizonytalanság válik állandóvá. Kern soha nincs igazán jelen: eltűnik, visszatér, sodródik. Mari pedig egyre többet tesz bele, miközben fokozatosan elveszíti önmagát.

Levelek, naplórészletek és visszaemlékezések mozaikjából rajzolódik ki egy kapcsolat története: egy nőé, aki eleinte vonzódik a különöshöz, a határokon túlihoz, majd fokozatosan belefárad abba, hogy egy olyan ember mellett éljen, aki soha nem pihen meg. A kapcsolatuk így nem egyenes ívben halad, hanem visszatérő körökben: közeledések és eltávolodások ritmusában. Két ember története, akik erősen kötődnek egymáshoz – de nem ugyanabban a tempóban, és nem ugyanarra a biztonságra vágynak.

Ez nemcsak egy „orvosi csoda” története, hanem egy nőé, aki végig ott volt mellette – és talán jobban értette őt, mint bárki más.